2010. október 31., vasárnap

Správny čas (VIII-)


A nyár végi fosidő hullámot úgylátszik ez a hosszú vénasszonyok nyara kárpótolja aminek csúcspontja volt ez az október végi hétvége. Múlt évben november elején már volt ahol félméteres hóban gázoltunk felfelé. Lényeg a lényeg, szerettem volna valami nehezebb szabadmászós utat találni mivel a Tátrában még nem nagyon találkoztam ilyen nehézségekkel, és mivel itthon az edzések is csak pozitív visszajelzést adtak gondoltam miért ne? Tény és való,  aki egy kicsit is mászott a Tátrában tudja, hogy a fokozatoknál leginkább az első megmászók neve és a dátum irányadó és ha ezt kiegészítjük az útra adott nehézséggel, akkor már lehet valami képünk a kiszemelt áldozatról. Ezért van az, hogy az V ösök néhol VII esek, a III masok pedig VI osak. Ilyen például Palenicek is, aki a IV+ os fokozatnak elképesztő jelentőséget tulajdonított, ezért olyanok az útjai is amilyenek. Ezen okok késztettek arra, hogy valami újabb utat válasszak, ahol a fokozat remélhetőleg megállja a helyét.
A Správny čas (VIII-)-ra esett a választás, de sajnos Babcsán Gabi csak délutánra érkezett fel a falhoz, ezért először bemelegítésnek megmásztuk a Lengyel-kéményt. Megvolt a reggeli mozgás, leereszkedtünk majd Ati és Peti elindultak egy, a fal bal oldalán vezető utacskának. Időközben Gabi is megérkezett és délután kettő kötül be is szálltunk az útba. Kicsit tartottam a VIII as részektől, de szerencsére minden olajozottan ment. Az út lényegi része 4 kötélhossz (VII-,VII+/VIII-,VII+/VIII-,VII), megtalálható benne a kéménymászástól a piazig minden, de főleg táblamászás dominál. A VIII as hosszok igazi kis kunsztokat rejtenek, és főleg a magas embereknek lettek tervezve, ezért volt ahol szegény Gabi egy órát nyújtózkodott én pedig kapásból elértem ill. volt hogy nem tudott rendesen akasztani sem. Lényeg a lényeg, késő délutánra újra az anyaföldön voltunk, és örömmel konstaláltam, hogy a következő szezonban már kóstolgathatom a Tátrában is ezt a fokozatot, mivel elég magabiztosnak éreztem a mozgást és csak egyszer kellet belepihenni.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Péter!
Az szikla tervezésével nem volt semmi baj, ölég szépen megálmodta azt a teremtő. Persze a nittek már szar helyekre lettek befurva: a kunszt mozdulatok kellős közepén és kis embereknek alig elérhetően. Különösen előlmászásban zavaró az ilyesmi, ahogy nekem jutott. Egyébként Te jól mászol és fényes jövő áll elötted, felesleges fényezned itt ennyit magad...különösen akkor, ha komolyan veszed az ilyen öreges, baráti-atyai megjegyzéseket. szeretettel:Gábor

Ercsey-Orbán Péter írta...

Szia Gábor!
A tőled kapott pozitív-negatív kritika (mind emberi és mind "szakmai")mindig építő jellegű, ezért nekem nagyon sokat jelentenek. A másik dologgal kapcsolatban amit írtál viszont, eszem ágában sincs fényezni magam, tisztában vagyok vele, hogy a sport eléggé belépő élén mozgok és rengeteget kell tanulnom és fejlődnöm még. És ezt próbálom a lehető legjobb módszerekkel véghezvinni. Sok embernek nem tetszik sokszor az ahogyan fogalmazok dolgokat, (ezért most elnézést is kérek mindenkitől) de próbálok mindent korrektül leírni úgy, hogy mindenki számára élvezhető is legyen. Majd légyszíves fejtsd ki ezt a dolgot, mert tényleg nemtudom mire érted. - És mert az ilyen kritikát mindig örömmel veszem tőled.

Köszi,
Peti