Teljesen randomra választottam utat, hajnali keléssel minimális cuccal (Nomicok, hágóvasak, félkötél 3 szög, cam) indultam nek. Ennél a felmenetnél néztem ki a wéberre vezető kuloárt, plusz egy rakat fantasztikus vonalvezetésű utat. Vannak egészen futurisztikus képződmények, és néha úgy érzi az ember, hogy nem is a tátrában jár..... pedig igen!
A lomnic É-i fala is tartogat(hat) meglepetéseket az ember számára. A fal-vonulatot kettészelik a rézpadok, ami egy vízszintes rámparendszer, ennek megfelelő hómennyiséggel. Szerettem volna minél inkább elkerülni őket, mivel nem gyalogolni és havat taposni akartam hanem mászni amennyire csak lehet. Kinéztem két pár száz méteres jégfolyamot, amit támpontként használtam, ezektől balra szerettem volna mászni. Teljesen megfeledkeztem megamról, romboltam felfele, átbuktam a sziklákra majd irány tovább. A nomicok hasítanak mint a lézer, téptem velük fel magam és egyszer csak egy teljesen lehetetlen pozicióba kerültem. Végig úgy gondoltam, hogy végig tudok mászni a sziklás-havas részeken (IV) , de bekavartam valami V-ös körüli szakaszba, és beszorultam egy elvált tömb aljára. Se jobbra, se balra, se fel - és mivel nemtudtam elhelyezni közteset - se le. A monopointokon álltam egy kis párkányon és néhány elég félős modulat után (miután az egyetlen normális fogás kitört, és a fejemben a következő blikk szalagcím gondolatok keringtek: "ISZONYAT! AMATŐR HEGYMÁSZÓ TRAGÉDIÁJA A HALÁLHEGYEN" ) be tudtam kapaláni egy szöget, majd átereszkedtem egy repedésbe (jele piros) . Ezeken továbbhaladtam, majd ilyen III-mas sziklás terepek váltották egymást hóval és jéggel a csúcsig, ahol felejthetetlen látványban volt részem.
Másnap a Wéber aljában a "nagy mix hármas" (amik igazából elég kicsik) aljában mulattam az időt azok alsó 1 hosszainak megmászásával (M3).
Stay tuned
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése